Egyszer volt hol nem volt… ez már csak volt… de jobb is így! Megkönnyebbült a szívem! Eddig nyomasztott valami, nem tudtam, hogy mi az, most már tudom, olyan emberhez ragaszkodtam, aki egy percig sem érdemelt meg. Hogy miért? Elmesélem! Lehet, hogy nem időrendben, biztos lesznek kitöréseim, önmagamból kifordulások, átkozódások, de még nehéz, hiába telt el több mint egy hónap, hogy már nem él itt velem, a férfi akit azt hittem, hogy szeretek, azt hittem, hogy szeret, azt hittem, hogy azért vesz el, mert egy életen át gondolja a dolgot… Tévedtem! Van ez így! Ebből tanul az ember, nem másból, csakis a saját hibáiból…
Kezdem a végével, nevezzük ezt az újjászületésem időszakának. Év elején új munkahelyet kapott, pontosabban az első munkahelye volt. Eddig tanult, okosodott a drága! 😀 /Hű, de utálom még most is!! Pedig jó lenne megbocsájtanom neki, de úgy érzem, hogy hosszú folyamat lesz…még mindig nem költözött ki teljesen, még mindig el kell viselnem a képét párszor és jó pofizva társalognom vele, mintha barátok lennénk… pedig nem! Ma is volt itt, elvitte még néhány dolgát. Érdeklődött rólam, mi van velem, milyen nélküle, milyen az új pasim, stb. Nekem meg ehhez annyira nincs kedvem, így nem is válaszoltam, csak egy-két szavakat, erre meg beszólt, hogy veled nem is lehet beszélgetni…mégis mi a sz*rt várt?!? Hogy ugyanúgy bízom majd benne és elmesélek neki mindent, ami velem történik? Én ebben az emberben soha a büdös életben nem fogok újra megbízni! Bezzeg amikor én kérdeztem a nőjéről aki miatt elhagyott…mindig mondta, hogy túl sokat kérdezek és ahhoz már semmi közöm… akkor ő mégis miért ennyire kíváncsi? Vajon mit akar még tőlem? Mit tervez még velem? Ki akar még használni valahogy? Ma azért megpróbált kedves lenni hozzám, szépen meresztette a szemeit, próbált fájdalmas képet vágni hozzá, hátha megsajnálom?!? -Mit szólnál egy kis búcsúszexhez?-kérdezte…ránéztem…-Búcsú csókhoz?- és tovább meresztgette a szemeit, hátha hatnak… Még mindig azt hiszi, hogy én ennyire hülye vagyok? Azt gondolja még most is, hogy velem bármit csinálhat? Menjen a fenébe! Mikor beszállt a kocsiba, ezt mondta: “Szeretlek”- de mégis minek?!? Kinek mondta? Nekem? Aligha hiszem! A k*rvájának? Jah…hogy ő nem volt ott! Akkor tényleg nem tudom, hogy kinek mondta ezt! Persze választ nem kapott…miért gondolja, hogy ezzel még tud rám hatni? Lehet, hogy eddig gyenge voltam, de nem ismer engem, hogy milyen erős nő vagyok! Még ilyet nem tapasztalt tőlem, hiszen korábban nem adtam fel a közös életünket, de már megtettem…most már minden lepereg rólam!/
Nos, az új munkahely, új munkatársakat is jelent. Ez mind rendben is volt. Még az is mikor a dögös vörösről mesélt, hogy milyen jófej, jól néz ki, hazavitte munka után mert lekéste a buszt, ez mind-mind oké volt részemről, mert bíztam benne! De elérkezett az az a pont amikor már sok volt. A pénz elvette az eszét. Óradíjban kapott fizetést. Abban a hónapban én reggel hétre mentem dolgozni. Ő rendes volt, mert bevitt autóval. Viszont én hazaértem legkésőbb négyre, ő este tízre…ezt egy hétig bírtuk! Én mondtam, hogy zavar, hogy nincs velem. Nekem nem éri meg, hogy sok pénzünk legyen, ha ez hosszútávon fog így menni. Még ha az lett volna, hogy hazajön és kicsit foglalkozik velem, de még ez sem volt. Megjött, az ölelést elutasította(fáradtság, feszültség, vagy már akkor is bűntudat? az okát már sosem tudom meg), lökött egy sziát és minden este minimum éjfélig a gépe előtt ült. Én meg mondtam, hogy ez édeskevés… Minden nap legalább egy kicsit foglalkozzon velem. Beszéljünk pár percet, bújjon hozzám (mert nekem már olyankor aludnom kellett volna, hogy reggel fel bírjak kelni és kipihent legyek…ha olyan vagyok nem is látom egész héten…de én minden este ott álltam az ajtóban és azon imádkoztam, hogy remélem nincs semmi baja és jön hamarosan…telefonra csak ritkán reagált) Szóval ez ment pár napig. Nekem elegem volt, neki is, hogy nem támogatom a munkájában! De ez van, egy probléma volt, amit meg kellett volna oldani. Jött a péntek, ráadásul a szülinapja! (Előzetesen azt terveztem, hogy elviszem egy hétvégére valahová, hogy végre kettesben legyünk, pihenhessünk, de mondta, hogy a munkatársaival elmenne iszogatni és szombaton jönne haza. Igazából nem bántott a dolog. Örültem, hogy végre kikapcsolódik. Nem voltak barátai. Jó volt, hogy foglalkozik ezzel, próbál barátkozni. Úgy voltam vele, máskor is el tudunk utazni. Foglaltam másik időpontot a házassági évfordulónkra.) Teljesen jól érezte magát pénteken! Éjszaka felhívott, hogy milyen jó volt, már nagyon hiányzott ez neki. Boldog voltam, hogy örül! Szombat délután hazajött. Még semmi megjavíthatatlant nem láttam… aztán elmondta, hogy rosszul esett neki a viselkedésem, olyan vagyok mint az exe, nem támogattam a munkájában és egy időre álljunk le a babagyártással… Hogy mi?? És mi van ha besikerült?… Akkor természetesen örülni fogok neki!-mondta
Megbeszéltük, hogy a hétvége az enyém, velem fogja tölteni. Sütöttem neki tortát, elfújta a gyertyát, felköszöntöttem. 🙂 Csináljunk valamit közösen! Menjünk mekibe vagy valahová. Neki semmi ilyesmihez nem volt kedve. Igazából semmihez. Na, akkor nézzünk filmet, még talán arra szívesen ráállt. Gondoltam feldobom egy kicsit a dolgot. Éreztem én, hogy rossz a hangulat köztünk. Megértettem, hogy rosszul esett neki, hogy nem támogattam a munkájában. Teljesen igaza volt! Elővettem egy régi emléket, amit én készítettem neki. Egy doboz tele szívecskékkel, mi az amit már közösen csináltunk, mit fogunk még csinálni, meg ilyenek. Mondtam, hogy nézzük át mi teljesült már azóta és írjunk újakat. Néztük…én éreztem, hogy minden szívecske után megszakad a szívem… rossz volt olvasni… tudtam, hogy most nagyon rossz köztünk a légkör…de reméltem, hogy hamarosan jobb lesz… eddig mindig megbeszéltük, megoldottuk, most miért nem?… és akkor ezt mondta: “Ez mind szép és jó, de hidegen hagy! El akarok válni tőled! Nincs olyan emberre szükségem aki nem támogat engem! Különben nem is akarok gyereket!” Zokogni kezdtem… ezt nem hiszem el… ennyire nem lehet rossz a helyzet… nincs olyan amit ne tudnánk megoldani… ha eddig kitartottunk egymás mellett most miért akar elhagyni? Aznap nem néztünk filmet, este pedig nem tudtam aludni… órákig sírtam… ő teljesen elhidegült (még ilyen sosem volt, nem ölelt meg, nem ért hozzám…) Másnap reggel elment edzeni, végül nem edzett, hanem a dögös vörössel elment mekizni és a fél napot együtt töltötték… én meg vártam a közös itthoni időt amit ígért, de nem tartott be… így nem lehet megjavítani semmit… azt mondta, hogy azért nem pakolt még össze mert a felesége vagyok, megjavítani nem akarja, de a kérésemre jól végig gondolja a döntését. Akkor még nem ismerte be, hogy az a nő is a dologban van, de én már tudtam… nem kellett mondania… kapott tőle ajándékot is… tőlem is kapott már olyat, mégis az újat használta ami tőle volt… a földbe tiporva éreztem magam… eltelt pár nap… én nem aludtam összesen csak pár órát…folyton csak sírtam… fájt a létezés is… ő továbbra is rideg volt velem… ez még jobban fájt… aztán beismerte, azért akar elhagyni mert már más is van a képben… Úgy tudtam! Éreztem! De persze egyből kértem, könyörögtem, hogy ne hagyjon el, gondolja át, egyszer én is majdnem megbotlottam, tudtam milyen a kísértés, tudtam, hogy neki is az, gondolja át, mit veszít, mert ha nem engem választ onnan már nincs visszaút. Megbeszéltük, hogy gondolkodik, azt reméltem, hogy ez azt jelenti, addig velem normális lesz, olyan mint régen… de tévedtem… megalázó volt az a pár hét amit tűrtem… gyűlölöm magam emiatt! miért hagytam, hogy kihasználja a gyengeségemet??
Kommentek